Szállás - Nyugat-Dunántúl » Szálloda
Vendégházunk a Fertő part kapujában, a nyugat kapujában található,Nyárligeten. A település 2003. május 18-án kultúrtáj kategóriában a Világörökség részévé vált. Nyárliget, Fertődtől 5km-re, magyar-osztrák államhatártól pedig 3 kilométerre helyezkedik el. A közelben fekszik Európa ötödik legnagyobb tava, a Fertő tó illetve a Fertő-Hanság Nemzeti Park, az Esterházy kastély,a Széchenyi kastély és még számos kastély, tájház, fürdő és emlékhely.
2012 januárjában nyito...
Legújabb szállások
A Wesselényi Hotel Győr minden kedves vendégét szeretettel várja, minőségi szolgáltatásaival, és kényelmes szobáival három csillagos szállodájába. A hotel Győr belvárosától alig néhány percre található, így ideális szállás Győr és környékén kirándulók, nyaralók, pihenni vágyók számára. Győr történelmi belvárosában sétálva, visszarepülhetünk az időben a barokk korba, megcsodálva a gyönyörű épületeket, élvezve az éjszakai város hangulatát.
A Wesselényi Hotel Győr nég...
Sárvár központjától mindössze néhány percnyi sétával érhető el a 2006 júliusában megnyílt Relax Apartman Szálloda.
A szállodában 50 komfortosan berendezett apartman áll vendégeink rendelkezésére, melyek mindegyike rendelkezik saját fürdőszobával, teljesen felszerelt modern konyhával, hűtőszekrénnyel, telefonnal, műholdas televízióval és internet csatlakozási lehetőséggel.
Az egy-és kétszobás apartmanok nagy részéhez erkély tartozik, pótágyat és gyermekágyat kérésr...
Az újonnan nyitott exkluzív, és modern stílusú Hotel Bassiana**** Nyugat-Dunántúl egyik legszebb fürdővárosában Sárváron helyezkedik el a Nádasdy-park szomszédságában.
A Sárvár régi római nevét viselő szálloda szobái és szolgáltatásai alapján, méltán képviseli a négycsillagos besorolást.
A sárvári Gyógy-és Wellnessfürdőtől 700 m-re, a Nádasdy-vártól 100 m-re, központi környezetben, az Arborétum közvetlen szomszédságában helyezkedik el.
Sárvár kultúrtörténeti és...
Szállodánk filozófiájának kulcsát szlogenünk adja: a mosoly négy csillaga. Célunk, hogy a legapróbb részletekig tökéleteset, minőségit, a vendégeik igényeit maximálisan kielégítő és pihenését messzemenőkig kiszolgáló kínálatot nyújtsunk. De ez nem elég, hiszen minden prémium szálloda erre törekszik. Akkor miben is különbözünk? Hotelünkben nem szobákat, inkább igazi spa menedéket, nem wellness szolgáltatásokat, hanem vidámságot és felüdülést, nem csomagokat, sokkal i...
A Sport Hotel csendes, barátságos, családias három csillagos szálloda Zalakaros központjában, néhány lépésre az Európában méltán híres zalakarosi Gránit gyógy- és élményfürdőtől. A szálloda a legalkalmasabb szálláshely a lazításra, pihenésre legyen az egy teljes hét, vagy akár egy hosszú hétvége.
A szálloda zuhanyzós fürdőszobával ellátott szobái minibárral, televízióval vannak felszerelve. Korlátozott számban erkélyes szobát is biztosítunk, melyről Zalakaros pan...
Étterem és szálloda a Mosoni-Duna partján
Ősfás ligetben található a Hotel. A múltban ezen a helyen szintén vendéglátó hely állt. Engler Péter kiváló vendéglős a háború után egész kis paradicsomot hozott létre. Vendéglőjét gyönyörű kert vette körül, ritka növényekkel. Teniszpálya, aktív strandélet jellemezte a környéket. A mai tulajdonos, tiszteletből megőrizte az Engler nevet. A név ma is őrzi a múlt hangulatát, ezt kívánja Gál András újra megteremteni
Hotelünk ...
Az „Arany Szarvas” Fogadó Győr történelmi városközpontjában, a Rába folyó partján, a festői Püspökvárral szemben, a vadregényes Radó- szigeten helyezkedik el , a belváros szívében a város legszebb zöldövezeti sétányán, kellemes, nyugodt környezetben a város Gyógy- és Wellness termálfürdőjétől 50 m- re.
A fogadó 27 (20db kétágyas és 7 db 3 ágyas) egyedi panorámás szobával rendelkezik. Minden szoba fürdőszobával, részben saját balkonnal, Tv-vel, klímával,...
A Belenus Thermalhotel***superior Zalakaros egyik legcsendesebb környezetében, a gyógyfürdőtől mindössze 3 percnyi sétára elhelyezkedő családi tulajdonban lévő szálloda. A kétemeletes, minden kényelemmel ellátott szálloda 2004 őszén megújult belső, valamint 2005 őszén megújult külső környezetben, 40 kétágyas szobával várja vendégeit. A szobák fürdőszobával és szeparált toilettel, hajszárítóval, kábel tv-vel, vezeték nélküli internet hozzáféréssel, telefonnal, minib...
A 2000 éve rómaiak által alapított Szombathelyen várja Kedves Vendégeit a Hotel Claudius****.
Szállodánk a város legszebb zöldövezeti részén fekszik gyönyörű kilátást biztosítva a festői környezetű Csónakázó-tóra. A 2004-ben felújított épület közvetlen környezete számos kikapcsolódási lehetőséget nyújt az ide látogatóknak. Ilyen például a városi élményfürdő, az egész évben nyitva tartó fedett uszoda vagy a gyermekek kedvence, az Európa egyik legnagyobb játszótér ko...
A Szigetköz egy vizek által határolt "sziget" a Kisalföld közepén, a Duna és a Mosoni-Duna között. Dunakiliti a felső Szigetköz Öreg-Dunához közeli oldalán helyezkedik el. A szlovákiai határállomástól és Mosonmagyaróvártól egyenlő távolságra (8-10 km-re) fekszik a Szigetköz csücskében.
Dunakiliti az ország kapuja, bár kevesen használják ezt a bejáratot. Nevét is – egyes források szerint – a török kulcs, azaz kilit szó után kapta. Érdemes hát bekopogt...

















