Szállás - Turistaszálló
Miskolctapolcán a Barlangfürdőtől 150 méterre található a Bartek Vendégház, mely egész évben várja a Tapolcára érkező pihenni vágyó Vendégeit!
Szobáink:
Az emeleten 3 szoba található melyek összesen 10 fő befogadására alkalmasak, emellett rendelkeznek: saját fürdőszobával, saját terasszal, saját TV-vel, közös konyhával, közös nappalival.
Vendégházunk 4 fő számára apartman szállást is lehetővé tesz!
Legújabb szállások
Vendégházunk a Fertő part kapujában, a nyugat kapujában található,Nyárligeten. A település 2003. május 18-án kultúrtáj kategóriában a Világörökség részévé vált. Nyárliget, Fertődtől 5km-re, magyar-osztrák államhatártól pedig 3 kilométerre helyezkedik el. A közelben fekszik Európa ötödik legnagyobb tava, a Fertő tó illetve a Fertő-Hanság Nemzeti Park, az Esterházy kastély,a Széchenyi kastély és még számos kastély, tájház, fürdő és emlékhely.
2012 januárjában nyito...
A SZIGET FOGADÓ Ifjúsági és Turistaszálló, Vendégház Dunaújváros egyik legcsendesebb környezetében a Duna partján álló, a belvárostól mindössze 3 percnyi sétára elhelyezkedő épület. Komfortos, nyugodt pihenést biztosítunk minden vendégünk számára jutányos árak mellett.
Minden szobában színes televízió és internetelérés található. Hűtőszekrényt és mikrohullámú sütőt igény szerint biztosítunk, valamint fax és nyilvános telefon használható.
Nagyobb létszám és hosszú...
BADACSONY a Balaton gyöngyszeme!
Természeti szépségei, kultúrtörténeti emlékei, valamint nemzetközi hírű borai évtizedek óta vonzzák az üdülni és kirándulni vágyó vendégeket.
Badacsony a Balaton északi partvonalának nyugati medencéjében fekszik.
Az üdülőkörzet központja a hegy déli, a tóba félszigetszerűen benyúló lábánál, Badacsony vasútállomás körül alakult ki.
Innen terjeszkedett tovább, magához kapcsolva a hegy többi kedves falvait: Badacsonytomajt, Ba...
Turista és munkásszállás
Százhalombatta központjában működő Oktán turista- és munkásszállás két épületben, 110 db kétágyas és 8 db háromágyas szobával rendelkezik.
A kétágyas szobák hideg-melegvizes mosdóval és hűtőszekrénnyel felszereltek.
Emeletenként közös fürdő, konyha és mosási lehetőség szolgálja vendégeink kényelmét.
A szálló mérsékelt áraival a városban és környékén dolgozók számára rövid és hosszútávra egyaránt ideális.
Emeltszintű turista- és m...
-A Tourist Motel Egerben a történelmi belvárosban, a Strandfürdőtől, a vártól, fedett uszodától 5 percre található.
Ifjúsági és turista szállónk 34db közös zuhanyzós és 11db fürdőszobás szobával családias hangulatú környezettel, továbbá zárt, őrzött parkolóval várja a kikapcsolódásra vágyó kedves vendégeit.
Baráti társaságoknak bográcsozás, sütés-főzési lehetőség az erre a célra kialakított belső parkban.
Gondoltunk a kedvenc háziállataikat magukkal hozó kedve...
Szállások
Vendégházak: 72 fő részére szálláslehetőség
Igényesen kialakított, különnyíló kétszobás, három és négyágyas, fürdőszobával ellátott vendégházaink várják vendégeinket.
A környék csendes, biztonságos. Hatalmas park veszi körül a házakat, mely egyaránt alkalmas pihenésre, sportolásra.. Nyelvi, kommunikációs, tánc és sport, szakmai és tanulmányi táborok, nagycsaládos üdülések ideális helyszíne télen és nyáron egyaránt az EKO-PARK Vendégházak és az EKO-PARK ...
A „VAKÁCIÓ” Ifjúsági Szállások sok szeretettel várják a pihenni vágyókat a Révfülöpön lévő 70 fős üdülőben.
A Révfülöpön lévő üdülőépületekben összesen 70 főt tudunk egyszerre elhelyezni 2-3-4-5 ágyas fürdőszobás szobákban, illetve 2-3-4-5-6 ágyas fürdőszobás faházakban. Révfülöpön a családi illetve a tanári, kísérői szobákban külön TV található.
A Révfülöpön lévő szállástípus kitűnően alkalmas edzőtáborok, sporttáborok, tánctáborok lebonyolításához, h...
A Velencei-tó talán legszebb helyén, Velencén várja vendégeit a volt KISZ-tábor, a Liget Üdülő.
A parkban 30 fűtetlen kőbungaló (egyszerű szállással, bejáratonként 2 kis hálófülkében összesen 8 ággyal, folyóvizes kézmosóval várja vendégeit.
Fák alatt árnyékban biztosítunk helyet a saját sátorral, lakókocsijukkal érkező turisták számára.
A téli időszakban várjuk a rendezvénytermet keresőket, 4 szobában 8 emeletes ággyal 16 főre fűthető, téli szállás várja a vendég...
Ha egy időre elszakadnál a városi zsivajtól, kosztól, tömegtől, és kikapcsolódásra, csendre, békességre vágysz, akkor szeretettel várunk! Errefelé aktív pihenéssel töltheted a szabadságod, anélkül, hogy lépten-nyomon emberekbe botlanál. Itt legfeljebb a hegyi patak csobogását és madárcsicsergés hangját hallhatod hajnaltól késő estig. Sötétedés után pedig baglyok huhogása és a sündisznók szuszogása egészíti ki a fenyőerdők zúgását. És ha nem restellsz korán kelni, ta...


















