Panoráma Camping - Orfű
Kategóriák: Ifjúsági szálló, Kemping, Üdülő
2010 augusztusában megnyílt Kempingünk közvetlen szomszédságában az Orfűi Aquapark, mely 2011-ben már teljes szezonban fogadja a látogatókat.Orfű, a Mecsek egy csodálatos medencéjében, Pécstől 15 km-re található.
A dombok ölelte völgyben kiterjedt tórendszer partján fekvő üdülőfalu várja a sportolni, horgászni, pihenni vágyókat.
A pécsi tónál épült a környék legnagyobb strandja óriás csúszdával, játszóterekkel, éttermekkel.
A strandtól 50 méterre 16 hektárnyi parkosított domboldalon található az ország egyik legszebb fekvésű kempingje,
a Panoráma Kemping.
A kempingben 200 kiépített lakókocsihely, többszáz sátorhely mellett 4 hideg-melegvizes szociális épület, konyha, társalgó áll a nyaralók rendelkezésére.
A kényelmet jobban kedvelő vendégek részére 14 db telepített, jól felszerelt lakókocsiban, illetve 2+1 pótágyas fürdőszobás faházakban is tudunk még szállást biztosítani.
A faházakban és a lakókocsikban hűtőszekrény, kerti bútor található.
Magánházak: A recepción 2-4-6 ágyas, illetve ezeknél nagyobb hétvégi házak kiajánlásával és közvetítésével is foglalkozunk.
Nyitva tartás:
Május 1-től szeptember 30-ig.
Szállástípusok
A kempingben 200 kiépített lakókocsihely, többszáz sátorhely mellett 4 hideg-melegvizes szociális épület, konyha, társalgó áll a nyaralók rendelkezésére.
A kényelmet jobban kedvelő vendégek részére 14 db telepített, jól felszerelt lakókocsiban, illetve 2+1 pótágyas fürdőszobás faházakban is tudunk még szállást biztosítani.
A faházakban és a lakókocsikban hűtőszekrény, kerti bútor található.
Magánházak: A recepción 2-4-6 ágyas, illetve ezeknél nagyobb hétvégi házak kiajánlásával és közvetítésével is foglalkozunk.
Szolgáltatásaink:- 24 órás portaszolgálat
- zárt parkoló
- étterem
- háziállat bevihető
- kiépített tűzrakóhelyek
HORGÁSZÁS, VÍZISPORTOK, LOVAGLÁS, LOVASKOCSIKÁZÁS, TÚRÁZÁS, STRANDOLÁS A KÖRNYÉKEN
ÚJ!!! - BARLANGÁSZAT ÉS ÍJÁSZKODÁS
Programok
Rendezvények 2010
- Június 16-20: Fishing on Orfű alternatív zenei fesztivál
- Június 30 - július 4: Országos Gyereklovas Találkozó
- Július 13-18: EFOTT (Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója)
- Augusztus 14: Honda Találkozó
- Augusztus 23-26: Alterego fesztivál
Ajánlott programok, kirándulások a környéken- Túratervek - Környezet-, természetvédelmi, geológiai, karsztmorfológiai, botanikai szakvezetést a Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület vezeti
- Pécsi városnézés (múzeumok, római és török kori emlékek, a Világörökség helyszínei)
- Harkányi gyógyfürdő (éjszakai fürdéssel, gyógykezeléssel)
- Abaligeti cseppkőbarlang
- Pécsváradi apátság
- Zengővárkonyi tájház, tojásmúzeum
- Villány-Siklósi borút - borkóstoló
- Nagyharsányi szoborpark
Sport, játék: A kemping területén teniszpálya, streetball-pálya, kosárlabda palánk, futballpálya található, a legkisebbek pedig fajátszóteret és homokozót vehetnek birtokba.
Kedvezményes étkezési lehetőség diákcsoportoknak!
Ezek az árak 3 fős elhelyezés esetén érvényesek.
Egy éjszakás tartózkodás esetén 300,-Ft/Fő mosatási felárat számolunk fel. Csoport foglalás esetén a csoport minden 21. tagjának ingyenes a szállásdíj.
(* Idegenforgalmi adó: 18-70 év között 310,-Ft/fő/éj)
Kempingünk üdülési csekk elfogadóhely!
Fizetőeszközként elfogadunk:
- üdülési csekket
- VISA
- Eurocard/Mastercard
- Cirrus Maestro kártyákat
| 2011 Szállástípus | Elő- és utószezon (05.01-től 06.30-ig, 08.21-től 09.30-ig) | Főszezon (07.01-től 08.20-ig) |
|---|---|---|
| 1. Faház | 5600,-Ft/2 fő/nap 4000,-Ft/nap 1 fő esetén | 7000,-Ft/2 fő/nap 5000,-Ft/nap 1 fő esetén |
| 2. Pótágy (3. személy) | 1400.-Ft/nap | 1500,-Ft/nap |
| 3. Lakókocsihely | 1400.-Ft/nap | 1500,-Ft/nap |
| 4. Sátorhely 2 sz.* | 2000,-Ft/nap | 2000,-Ft/nap |
| 5. Sátorhely 4 sz.* | 1500,-Ft/nap | 1500,-Ft/nap |
| 6. Szállásdíj (felnőtt) | 700,-Ft/fő/nap | 900,-Ft/fő/nap |
| 7. Hűtőszekrény | 0,-Ft/nap | 0,-Ft/nap |
| 8. Áramhasználat (csak sátrazásnál) | 0,-Ft/nap | 0,-Ft/nap |
| 9. Kisállat | 0,-Ft/nap | 0,-Ft/nap |
| 10. A kemping lakókocsija | 3300,-Ft/2 fő/nap 2150,-Ft/nap 1 fő esetén | 3900,-Ft/2 fő/nap 2650,-Ft/nap 1 fő esetén |
| 11. Pótágy (3 személy) | 1200.-Ft/nap | 1300,-Ft/nap |
| 12. Idegenforg.-i adó | 310,-Ft/éj/felnőtt | 310,-Ft/éj/felnőtt |
| KEDVEZMÉNYES SZÁLLÁSDÍJAK | Elő- és utószezon (06.30-ig, 08.21-től) | Főszezon (07.01-től 08.20-ig) |
|---|---|---|
| 0-3 éves korig | ingyen | ingyen |
| 3-7 év között | 400,-Ft/fő/nap | 500,-Ft/fő/nap |
| Diákoknak | 600,-Ft/fő/nap | 700,-Ft/fő/nap |
| ÁRAINK DIÁKCSOPORTOK RÉSZÉRE (Minimum 15 fős létszám esetén) | ||
|---|---|---|
| Elő- és utószezon (06.30-ig, 08.21-től) | Főszezon (07.01-től 08.20-ig) | |
| Fürdőszobás faház (2+1pótágy) | 2200,-Ft/fő/nap | 2500,-Ft/fő/nap |
| Szivárvány tábor (Lakókocsi) | 1500,-Ft/fő/nap | 1700,-Ft/fő/nap |
| Sátorhely | 700,-Ft/nap/sátor | 900,-Ft/nap/sátor |
| Szállásdíj | 600,-Ft/fő/nap | 700,-Ft/fő/nap |
Képgaléria
Szállás jellemzők
Kapcsolat
Panoráma Camping
Megye: Baranya
Település: Orfű
7677 Orfű Dollár u. 1.
Telefonszám: 06 72 598 022, 06 72 378 434
E-mail: campingorfu_KUKAC_freemail.hu
Weboldal: www.panoramacamping.huVissza az előző oldalra
Hozzászólások, vélemények (2)
Orsolya
2011. Szeptember 21. 19:33
A kemping gyönyörű, panorámás helyen található. A megközelítése is kiváló.
Ám jó néhány kellemetlenség, SŐT elég durva dolog volt, amit egy szállásadó nem igazán engedhetne meg magának!
Az előzetes internetes foglalás ellenére, érkezésünkkor nem igazán tudtak rólunk. Elég sokat várakoztattak, amig előkerült az egyetlen foglalásokkal foglalkozó alkalmazott.
A szállás megtekintése, megmutatása nélkül kitöltették a papírokat, és fizetni is előre kellett.
Figyelmeztettek ugyan, hogy ez az egyetlen szabad lakókocsi, és nincs elősátor hozzá, de ezt mi elfogadtuk. Amikor azonban azt az ominózus "29"-est megláttuk a sírás kerülgetett. Ütött-kopott, rozsdás, roskadozó lakókocsi kívülről. Sebaj, gondoltuk fedél a fejünk felett- egy éjjelre megfelel.
- A lakókocsi kinyitható volt a kulcs használata nélkül is, az ajtók estek le, 1-1 rozsdás szög tartotta azokat.
- Belépve rettentő bűz, pókháló mindenütt, az ágynak nevezett tákolmányon a huzat/lepedő csupa penész, ahogy a párnák nagy része is.
- Az ablakokról a függöny leszaggatva, a hűtő, és főzőlap kiszerelve, mindennek csak a helye volt.
Ezt nem akartuk így elfogadni, és a recepcióra mentünk panaszkodni. Addig kulccsal bezártuk az ajtót, ennek ellenére az ajtó másik szárnya kinyitható volt. Panaszainkat meghallgatták ugyan, de nem mutattak semmi hajlandóságot sem arra, hogy segítsenek megoldani valahogy a problémát. Mentegetőztek, hogy a pókháló napi szinten is megjelenhet De itt azért látszott, hogy hetek, talán hónapok óta nem volt takarítva. Talán még az éven ki sem volt adva a lakókocsi. A hölgy elismerte, hogy bizony ő sem volna hajlandó abban éjszakázni, de ő nem tehet semmit. Kérdeztük, hogy esetleg másik lakókocsit tudnak e adni, vagy valami más megoldást ajánlani , azt mondták, hogy nem , mert teltház van. Egyáltalán nem voltak segítőkészek, sőt inkább bunkók. Még az sem érdekelte őket, hogy ezt esetleg feljegyezzük a panaszkönyvben ( ha volt egyáltalán) ill. nagyobb nyilvánosságra hozzuk , ill hogy 600 km-ről jöttünk és egy előre lefoglalt biztos szállásra számítottunk. Nagyon sok problémázás után végül vissza adták a pénzt, amit ugye előre kifizettünk.
- Itt is volt egy érdekesség még, mert számlát azt nem tudtak adni, csak egy kis papírfecnit, bizonylatfélét, mondván h nem tudnak most számlát adni, mert nem jó a gép. De a szomszéd lakóktól megtudtuk, hogy ezt mondták már egy, sőt két nappal azelőtt is. Szóval egy A**h vizsgálatra is megérne a dolog.....
Szóval pénzt visszakaptuk, és visszamentünk összeszedni a dolgainkat, és kitalálni, hogy hol éjszakázzunk, ha már 600 km-ről ide utaztunk, egy olyan nagy eseményre, ami miatt a környéken minden szállás tele volt. A kedves szomszéd lakókkal beszélgettünk még, mikor felfedeztük, hogy 2, azaz kettő másik üres lakókocsi is van közvetlenül mellettünk, ami ránézésre jobb állapotban volt, mint amit mi kaptunk. Visszamentünk a recepcióra, megkérdezni, hogy hogyis van ez, ha üres kettő is, miért nem tudnak adni nekünk másikat. Csak hebegtek-habogtak, hogy hát van ugyan valóban szabad lakókocsi, csak az sem sokkal jobb mint a 29-es.... de nézzük meg és ha megfelel, akkor az a miénk lehet. Hát azért jelntős minőségi különbség volt, bár ez sem volt tökéletes még. A takarítás itt is hagyott némi kivetni valót, de mégiscsak jobb állapotú kocsi volt, és jobban felszerelt. Hirtelen 2 takarítónő is megjelent, utánunk, és bőszen kitakarítottak, ágyneműt húztak, stb..... Úgyhogy nagy huzavona után, sok sok bosszúság és bunkó "kiszolgálás" után csak lett szállásunk, de ilyen hozzáállást amit itt produkáltak a szállásadók, még nem tapasztaltunk. Tisztában voltunk vele, hogy nem 4*-os szállás, de tisztaságot és zárható ajtókat azért minimális szinten elvártunk volna a pénzünkért. Ahogy azt is, hogy készségesek a vendéggel szemben, segítik, ha problémája van, hisz az ő érdekük, hogy visszatér e ide a vendég, vagy rosszhírét kelti és mások kedvét is elveszi a szállástól. Nem pedig épp ellenkezőjét teszik, hogy hazudnak, bunkók és felháborító szolgáltatást nyújtanak.
- És még egy dolog, ami ugyan a mi problémáinkhoz mérve tényleg már szóra sem érdemes, de még megemlíteném: az INGYENES WIFI, ami az árban benne van sehol sem működik, csakis kizárólag a recepción és attol 2 lépésre minden irányban..... nagyszerűűűűűűűűűűűű
Ez volt a mi kálváriánk a kempinggel, és bármilyen gyönyörű helyen van, mi ide tuti nem térünk vissza, és remélem ezeket elolvasva mindenki más mérlegeli majd , hogy foglal e itt szállást.
TERMÉSZETESEN ENNEK A DOLOGNAK FÉNYKÉPES BIZONYÍTÉKAI IS VANNAK, AMIK HAMAROSAN MEGTEKINTHETŐK LESZNEK !!!! AMINT SIKERÜL FELTÖLTENI A KÉPEKET, MEGÍROM, HOL LÁTHATJÁK A KEDVES ÉRDEKLŐDŐK!
Köszönjük szépen a szíves vendéglátást Panoráma Kemping/ Szivárvány Tábor-ORFŰ!!!!!

http://morsy.fotoalbum.hu/