Ausztrál filmfesztivál
Kategóriák: Fesztivál
Időpont: 2010. Január 29. - 2010. Február 05.
Az ötödik Ausztrál Filmfesztivál ismét lehetőséget kínál arra, hogy a nézők ízelítőt kaphassanak a kortárs ausztrál filmtermés javából. Ez a Filmfesztivál az előző évek kiemelkedő sikereire, tapasztalataira épít, a legutóbb 2007 végén került sor hasonló eseményre. Azt, hogy az ausztrál filmipar bővelkedik fantáziában és tehetségekben, jól bizonyítja, hogy erre az évre egy teljesen új, de továbbra is első osztályú filmekből álló kínálatot tudtunk összeállítani.

A Filmfesztivál az idén egy csodálatos filmmel, a Fekete Léggömbbel nyit, amelyet 2008-ban mutattak be, és nagy nemzetközi sikert aratott. Világpremierje a 2008-as Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahol megkapta a Kristálymedvét, a legjobb nagyjátékfilmért járó díjat a Generation 14plus kategóriában. Hét napon át tíz egész estés játékfilmet fogunk bemutatni, valamint hét rövidfilmet, amelyek együttesen vonzó egyvelegét alkotják a nemzetközi hírnevet szerzett, valamint a magyar közönség számára újnak számító alkotásoknak.

Magyarországon talán kevesek számára ismeretes, hogy az ausztrál az egész világ egyik legrégebbi filmipara. Sőt, az első egész estés nagyjátékfilm a világon, a The Story of the Kelly Gang (Kelly bandája) is ausztrál alkotás. A filmfesztivál keretein belül bemutatott filmek megmutatják, hogy a kreatív, humoros, és művészi filmkészítés még mindig virágkorát éli Ausztráliában.

Ezek a filmek olyan perspektívát mutatnak be az egyes kérdéseket és helyzeteket illetően, amely gyakran ismerősnek tűnik, de amely egyúttal eredeti, humoros, kifinomult és bölcs, és amit összefoglalóan a "Fejjel-lefelé Perspektívának" (Downunder Perspective) neveznék. E különleges perspektíva átéléséhez néha érdemes kicsit más szemszögből tekinteni a dolgokra, éppúgy, mint például ahogy azt az ausztrál repülő rókák teszik.

Nagyon remélem, hogy élvezni fogják a filmeket.

Alex Brooking
Ausztrália nagykövete




Kapcsolat

Ausztrál filmfesztivál

Megye: Budapest

Település: Budapest


1073 Budapest, Erzsébet körút 39.
Telefonszám: 342-2167