Hegyalja Fesztivál 2013
Kategóriák: Fesztivál, Rendezvény, Szabadidő, Színház, Koncert
Időpont: 2013. Június 25. - 2013. Június 30.
A legjobb tokaji – Hegyalja Fesztivál

Már több mint egy évtizede csalogatja a Tokaj melletti Rakamaz Kemping vakációs menűjének éves csúcspontja, a Hegyalja Fesztivál a bulira éhes közönséget. A természetközeli helyszín persze nem véletlen, hiszen 2000-ben a környezetvédelmi összefogás jegyében fogant a fesztivál, amely azóta igen virgonc és életerős gyerekké cseperedett

Már kora tavasztól tövig koptatjuk egérgörgető ujjainkat, hogy a Hegyalja Fesztivál fellépőit kicsaljuk a világhálóból, mert ha egyszer voltunk, vissza is vágyunk. Miért? Mert nagyon jó helyszínen megrendezett, irgalmatlan jó nyári házibulik hangulatát érezzük a Rakamaz Kempingben évről évre. Persze finoman szólva is ”kicsit” nagyobb szabásúan…

Aki már koptatta a Hegyalja Fesztivál fövenyét, az tudja, hogy a délutáni szinte békés lézengés jó fesztiválosan estére és éjszakára egy olyan hömpölygő buliáradattá fejlődik, ahonnét csak nagyon fájó szívvel lehet hazaindulni, úgyhogy nem is nagyon tesszük ezt meg csak a záró napot követően, igen-igen nehezen.

A programok pedig rendesen kiürítik a fejünkből akár az iskolapad, akár a munkahely fáradalmait és ráadásul az évek során olyan világsztár fellépők koronázták a fesztivált, mint a Kosheen, Clawfinger, Asian Dub Foundation, EZ Rollers, Motörhead, Freestylers, Bloodhound Gang, Sepultura, Pendulum, The 69 Eyes, Caliban, Fatihless, Machine Head, Slayer, Biohazard, Hatebreed és persze a magyar zenekarok abszolút színe-java.

A Hegyalja Fesztivál mára egy nagyon komoly és nívós rendezvény, iszonyatosan jó programfelhozatallal, Tokajt pedig aligha kell bárkinek is bemutatni, úgyhogy a fesztivál csomagot izzíthatjuk, borvidékre, fesztiválra fel s bulira éhes szemetek a Hegyalja Fesztivál 2013-ra vessétek!

Kapcsolat

Hegyalja Fesztivál 2013

Megye: Borsod - Abaúj - Zemplén

Település: Tokaj


3910 Tokaj, Rakamaz-sziget