XXIII. Nemzetközi Betlehemes Találkozó
Kategóriák: Családi programok
Időpont: 2013. December 13. - 2013. December 14.
A Nemzetközi Betlehemes Találkozó a Kárpát-medencei, magyar hagyományőrző együttesek téli ünnepi játékainak rangos szemléje.

Öt országból (Magyarország, Románia, Ukrajna, Szlovákia, Szerbia) 34 hagyományőrző csoportot hívtak meg a találkozóra, amely összesen több, mint 400 főt jelent. A betlehemes csoportok műsorát a Kossuth téren, a Belvárosi Közösségi Házban, az adventi városrészi családi rendezvényeken, kulturális, oktatási, szociális intézményekben, óvodákban és templomokban is megtekinthetik a város polgárai.

A Nemzetközi Betlehemes Találkozót először 1991-ben szervezték meg. Négy éven át Kecskemét, később Budapest lett a rendezvény helyszíne. 2006-ban került a találkozó Debrecenbe. Azóta ez a nemzetközi rendezvény évről évre egyre jobban szervesül a térség adventi programjába is. A város és környéke települései, közösségei a kezdetektől örömmel fogadták az érkező betlehemes csoportokat és nagy szeretettel várják őket minden decemberben.

2013-ben Debrecenben már a nyolcadikra, összesen pedig a huszonharmadik Nemzetközi Betlehemes Találkozóra készülnek. Debrecen földrajzi fekvése miatt is alkalmas helyszín, hiszen közelében vannak a még autentikus betlehemes hagyományokat falusi, élő közegben őrző területek: Felvidék, Kassa környéke; Kárpátalja; Partium, illetve Erdély. Ezek a betlehemes játékok tekintetében egymásba átérő néprajzi egységek és az alföldi pásztorjátékoknak itt volt az egyik centruma.




Kapcsolat

XXIII. Nemzetközi Betlehemes Találkozó

Megye: Hajdú-Bihar

Település: Debrecen


Debreceni Művelődési Központ