Látnivalók - Nyugat-Dunántúl » Zalakaros
Látnivalók
Zalakaros egyik nevezetes pontja a kilátó, amely a település Zalamerenye felőli határán található. A kilátóból csodálatos panoráma tárul elénk.
Látnivaló - Nyugat-Dunántúl - Zalakaros - Kilátó - Zalakaros
Kevés település érezheti magát abban a szerencsés helyzetben, hogy templomot építtethet magának, még kevesebben mondhatják el, hogy a lelki épülés központját közadakozásból tudták létrehozni. A nemzetközi hírű gyógyüdülőhely, Zalakaros ezen kevesek közé tartozik. 2006-ban szentelhették fel ugyanis a város frekventált helyén, a Bodahegyi úton a város új, az Isteni Irgalmasság tiszteletére emelt templomát.
Látnivaló - Nyugat-Dunántúl - Zalakaros - Isteni Irgalmasság Temploma  - Zalakaros
A honfoglalás 1100. évfordulóján állították fel a Gyógyfürdő téren a honfoglaló vezérnek emléket állító Árpád-emlékművet, Tőzsér Erzsébet alkotását.
Látnivaló - Nyugat-Dunántúl - Zalakaros - Árpád-emlékmű - Zalakaros