Harangtorony
Település: Tata
A teret, melyet 1946-ban neveztek el Országgyűlés térnek, a pestis járvány miatt Tatán 1510-ben tartott országgyűlés tette nevezetessé. II. Ulászló /1490-1516/ király kevés megszakítással az egész nyarat városunkban töltötte. Itt volt a királyi udvartartás és ide hívták össze az országgyűlést is.
A mai kapucinus templom és rendház előtti téren ülésező országgyűlést maga a király vezette. A tanácskozáson országos méltóságok /pl. Bakócz Tamás, esztergomi hercegprímás és Perényi Imre nádor kétszáz főnyi lovas kísérettel/, külföldi uralkodók /a pápa, a lengyel, a francia, a török, Velence/ követei vettek részt. Augusztus elején Tatát is elérte a járvány, ezért a király Komáromba, majd a hónap végén Nyitrára vonult vissza, s az országgyűlés feloszlott. Az Esterházy-család tulajdonában levő mezőváros, tóvárosi terén 1763-ban Éder József ácsmester, Fellner Jakab barátja, építette fel a nyolcszögletű, zsindelyfedésű, deszkaborítású haranglábat. Az I. világháborúig a haranglábban elhelyezett harangokkal harangoztak temetéskor. Ugyanis a 18. század végén és a 19. század elején a későbbi honvéd laktanya és az iskola helyén volt a temető. A háború alatt a harangokat leszerelték és beöntötték A négy fióktetőbe órát helyeztek el.




Kapcsolat

Harangtorony

Megye: Komárom - Esztergom

Település: Tata


Országgyűlés tér
Weboldal: http://www.kirandulastervezo.hu/Main.php?do=detailViewAction&id=11059