Kikapcsolódás - Közép-Dunántúl » Kirándulás
Legújabb
"Több mint ezer évvel ezelőtt, amikor őseink vándorlásai véget értek, a letelepedés, majd az államalapítás csak kemény harcok árán történhetett meg. Első királyunk, Szent István, a régi világot jelképező pogányokkal Veszprém közelében ütközött meg. A legenda szerint Koppányt, a pogány vezért is itt, egy sziklás, erdős völgyben fejeztette le. Azóta a völgyet Fejes-völgynek nevezik.
Az elmúlt évszázadokban a Fejes-völgy még vadon volt, ám amikor a város terjeszkedés...
A Nádasdyak a XVIII. században épült barokk kastélyt 1873-ban impozáns arányú, romantikus stílusú kastéllyá építtették át. Ekkor egy kétszintes új szárnyat emeltek, amelyhez torony csatlakozik.
A kastély homlokzatán, a főbejárat felett a Nádasdy-címer látható. A kitűnő ízléssel, előkelően berendezett kastély termei között a könyvtár rendkívül szép belsőépítészeti megoldásaival tűnik ki. Kazettás famennyezet, csavart oszlopok, a galérián kovácsoltvas mellvéd egészít...
1966-ban alakult meg a komáromi Klapka György Múzeum, melynek vezetője a múzeumügy évtizedek óta elkötelezett híve, Kecskés László lett.
1965-ben nyílt meg a római kőtár, 1987-ben pedig a Dr. Juba Ferenc magyar tengerészettörténeti gyűjtemény.
Időközben Kecskés László és a Komárom múltját tisztelő polgárok jóvoltából a múzeum helytörténeti, az 1992-ben meginduló Komárom/Szőny-Vásártéri római kori ásatások és leletmentések révén pedig a régészeti gyűjtemény gyarapo...








.jpg)
