Ifjúsági Ház
Kategóriák: Szabadidő központ
Az épület a város szívében, a sétáló utcán helyezkedik el. Homlokzatán a felirat – Fati Partus ~ a végzet szülötte - is hirdeti az örök újjászületést fizikai és átvitt értelemben egyaránt. Több mint 200 éves történetében kétszer is tűz emésztette az épületet, viszont mindkét tűzeset után kibővítve, továbbfejlesztve építették újjá. Mondhatjuk, hogy egész története alatt a haladást és a kultúrát szolgálta.
Az idők során a magas kultúra népszerű és látogatott fellegvárává vált az intézmény, a célcsoport kiszélesítését sikeresen oldotta meg, ennek következtében a Ház programjai az ifjúságon túl a 30-40-es korosztály értelmiségét is vonzották.

Ifjúsági, mert a fiatalokért van, közösségi, mert mindannyiunké, tér, mert mindenki előtt nyitva áll.
Az EKMK és a városi vezetés segítségével és támogatásával 2008 szeptemberében létrejött Átrium Eger város fiataljainak szolgál új közösségi színtérül. A Művészetek Házában rendelkezésre álló teret kulturális kikapcsolódásra ajánljuk fel a fiataloknak: a szervezett programokon kívül délutáni beszélgetéseknek, ismerkedéseknek, a büfé kínálatával egy-egy ebéd, tea elfogyasztására, és nem utolsó sorban egyéni kezdeményezéseknek nyújt lehetőséget. Továbbá két számítógépen ingyenes internetezési lehetőséged van, ha pedig laptoppal érkezel, wifi szolgáltatással kapcsolódhatsz a világhálóra.
Az EKMK a Városi Diáktanáccsal együttműködve havi rendszerességgel szervez koncerteket, bulikat, filmvetítéseket. Ezeken, illetve az EKMK saját rendezvényein kívül pedig a keddi estéken a Part Rádió programjának, a Part Cafénak ad otthont az Átrium. Az Érted Agria Alapítvány közreműködésével szintén szabadidős programok sokaságába lehet bekapcsolódni: drogprevenciós, pályaválasztási, öndefiníciós játékok, foglalkozások közül válogathatsz.

Amatőr együtteseknek fellépésre van lehetőségük, baráti társaságoknak hobbijukhoz szükséges tér ajánlkozik, legyen az pókerklub, LAN-parti, színjátszó csoport. Természetesen a művészeti lehetőségek is nyitottak: kortárs kiállítások, felolvasóestek, fiatal egri művészek bemutatkozási szándékát is szívesen várjuk. Bármi behozható ebbe a térbe, ami igényes, kulturált szórakozás!
Az Átrium előnyei mellett szól többek között az is, hogy a város szívében működik, de a patinás tér kialakítása, az ebben rejlő lehetőségek szintén különleges.
Kövesd figyelemmel az Átrium aktuális programjait az EKMK honlapján, illetve a városi médiában, és térj be barátaiddal egy-egy délután a hangulatos ifjúsági közösségi térbe!




Kapcsolat

Ifjúsági Ház

Megye: Heves

Település: Eger


3300 Eger, Széchenyi u 16.